1 éves a DMC szülészeti központja
A DMC szülészeti központja egy éve kezdte meg a működését, az indulás óta több mint 700 kisbaba született az intézmény falai között. A Duna Medical Center szülészeti központja 2022 őszétől a tervek szerint duplájára bővített kapacitással, 30 ággyal folytatja majd működését.
„Büszke vagyok rá, hogy új szülészeti szolgáltatóként az első év működése alapján a válaszadó pácienseink 94%-a fejezte ki elégedettségét a nálunk szerzett tapasztalataival.” – monda Gurney Anita a Duna Medical Center ügyvezető igazgatója. A Duna Medical Center augusztusban online felmérést végzett a náluk szült kismamák körében, hogy áttekintse a páciensek elvárásait a magánszülészeti szolgáltatásokkal kapcsolatban, illetve megismerje a DMC-ben szerzett tapasztalataikat. „A kismamák visszajelzése - miszerint a legfontosabb elvárásuk a biztonság - visszaigazolja stratégiánk helyességét, hogy a biztonságos egyészségügyi szolgáltatás nyújtását helyeztük középpontba. Ezt a biztonságot mi többrétegűen értelmezzük: a fizikai biztonság mellett – amihez nagyban hozzájárul komplex kórházi hátterünk - az érzelmi biztonság megteremtését is kiemelten fontos célként kezeljük.” – tette hozzá Gurney Anita.
A szülészeti központ adatai alapján a kismamák 2/3-nak volt a szüléshez választott orvosa, és ez az arány még magasabb volt azok körében, akik valamilyen egészségügyi okból császármetszésre készültek. Szülésznőt a páciensek fele választott. A kismamák 29%-a nem választott sem orvost, sem pedig szülésznőt. „Érthető, hogy elég magas az orvost, illetve szülésznőt választók aránya, hiszen a kismamák így látják biztosítottnak a kiemelt személyes figyelmet. Ugyanakkor azt tapasztaljuk – és ezt a felmérésünk is alátámasztja -, hogy az ügyeletes orvosnál és szülésznőnél szülők végül ugyanolyan pozitívan nyilatkoznak a szakemberek munkájáról, támogatásáról és az átélt biztonságérzetről, mint azok, akiknek volt választott orvosuk és szülésznőjük.” mondta dr. Gerencsér Géza a szülészeti központ vezető főorvosa.
Az elvárások között megjelenik a vízben vajúdás lehetősége is, melyet a válaszadók 14%-a jelölt meg fontos elvárásként, illetve a császármetszés utáni hüvelyi szülés lehetősége, ami a válaszadók 7%-ánál volt fontos szempont. „Folyamatosan, éjjel-nappal rendelkezésre álló műtéti és újszülöttgyógyászati szakembergárdánk, valamint kórházi infrastruktúránk lehetővé teszi azt, hogy a szülés természetes folyamatát egészen addig hagyjuk háborítatlanul haladni, amig csak valóban indokolttá nem válik esetleg valamilyen orvosi beavatkozás.” – tette hozzá Gerencsér főorvos.
A felmérés adatai alapján a 2022-ben az orvosok és szülésznők munkájával, valamint a szülés és a vajúdás során átélt biztonságérzettel voltak a legmagasabb szinten elégedettek a kismamák.