
Kancsalság elleni műtét
Kancsalság esetén a két szem együttműködésében probléma lép fel. A szemek állása - az egészséges látórendszerrel ellentétben - nem párhuzamos, így a szemek az ideghártya különböző pontjaira vetítenek képet (innen ered a kettőslátás elnevezés). Súlyosabb esetben ez tompalátáshoz vezethet, hiszen a látórendszer a kancsal szem képének "kikapcsolásával" reagál, ezáltal a szem "ellustul". Felnőttkorban a szemizom bénulása, illetve stroke is okozhat kettőslátást, amely műtéti úton javítható.
Mi okozza a kancsalságot?
A kancsalság – más megnevezéssel szemtengelyferdülés - lehet veleszületett rendellenesség, amely elsősorban örökletes okokra vezethető vissza, más esetekben a szemek eltérése valamilyen fénytörési hiba miatt – mint pl. a rövidlátás, távollátás – alakul ki. A kancsalság hozzávetőlegesen az emberek 4%-át érinti. Az esetek legnagyobb részében gyermekkorban alakul ki, de ritkán felnőtt korban is jelentkezhet.
Hat szemizom kontrollálja a szemmozgásokat. Két izom mozgatja a szemet jobbra vagy balra, a másik négy izom mozgat felfelé, vagy lefelé, és szögben.
Kancsalság akkor alakul ki, ha a két szem összehangolt működésében hiba lép fel, ezért a két szem ideghártyáján különböző pontokra vetül a kép. Az egyik szem – a fixáló szem - a nézett tárgyra néz, a másik - kancsalító szem - viszont más pontra irányul. Így az agy „kettőzötten” látja a tárgyakat. A zavar kiküszöbölése érdekében az agy egyre inkább blokkolja a kancsalító szem képét, a gyermek így ezt a szemét egyre kevésbé fogja használni, ez szem „ellustul”, tompalátóvá (amblyopia) válik, amely csak gyerekkorban kezelhető.
Felnőttek esetében a kancsalság gyakran kettős látást is okoz, mert az agy már fejlett és felfogja mindkét szem által látott képet, nem hagyja figyelmen kívül az eltérült szem által érzékelt képet sem.
Mi történik a műtét során?
Ha a műtét után esetleg még visszamarad egy kisfokú kancsalság, azt különböző optikai eszközökkel (szemüveg) lehetséges még korrigálni.
Szürkehályog műtét
A szürkehályog (cataracta) a szemlencse elszürkülésével és jelentős látásromlással járó betegség. Megjelenése általában a korral áll összefüggésben, így leginkább a 65 év felettieket érinti, de kialakulhat sérülés következtében, bizonyos gyógyszerek hatására, vagy egyéb betegségek (pl. cukorbetegség) jelenléte miatt is. A szürkehályog a szemlencse olyan mértékű elhomályosodását okozza, ami már akadályozza, hogy éles kép alakuljon ki a retinán. A betegség előrehaladtával a látás olyanná válik mintha a beteg egy vízfüggönyön nézne keresztül, később vaksághoz is vezethet.
A látás helyreállítása gyógyszeres kezeléssel nem, kizárólag a károsodott szemlencse műtéti eltávolításával és műlencsével történő helyettesítésével lehetséges. A műlencse beültetés ma már egy rendkívül biztonságos és hatékony rutin eljárás.
A szemlencse helyére általában műanyagból vagy szilikonból készült, szövetbarát műlencsét ültetünk be. A beültetendő műlencse pontos típusa (pl. monofokális, multifokális, tórikus, aszferikus) számos tényezőtől függ, megtervezése személyre szabottan zajlik a szemész szakorvosi vizsgálat során.
Hogyan zajlik a műtét?
A műtét szinte mindig helyi érzéstelenítésben zaljik, érzéstelenítő szemcsepp formájában, amely biztosítja a teljesen fájdalommentes beavatkozást. Előfordulhat emellett, hogy a szem körüli szöveteket is helyi érzéstelenítő injekcióval érzéstelenítjük. Altatásra csak speciális esetben kerül sor.
A szürkehályog műtét során a szemészorvos egy 2 mm-nél alig nagyobb vágást ejt a szaruhártyán. Ezen keresztül ultrahang segítségével mikrosebészeti úton apró darabokra bontja a lencsét, majd eltávolítja. Ezután kerül beültetésre a műlencse. A vágási seb általában varrat nélkül, magától záródik, vérzés nem történik.
A műtét végén fedőkötést helyezünk el az operált szemen, és szemcseppet írunk fel, amit több héten át szükséges használni. A sebgyógyulás 4-8 hétig tart, ugyanígy a végleges látóélesség kialakulásához is időre van szükség.
A szürkehályog megszűntetése mellett másodlagos célként megjelenhet a látás javítása is. Ekkor olyan lencsét ültetünk be, amely korrigálja a látáshibákat, legyen szó akár közellátásról, akár távollátásról. A műtéttel a látás teljesen visszanyerhető, a szemüveg elhagyható.
Kúszóhályog eltávolítás
A kúszóhályog olyan kötőhártya-kettőzet, ami a szaruhártya középpontja felé kúszik. A megvastagodott érdús, vérbő kötőhártya a szaruhártyára húzódva a látást is veszélyeztetheti. Kezelése műtéti úton történik. A műtét során eltávolítjuk a kúszóhályogot és megtisztítjuk a szaruhártyát. Amíg kis területet érint, könnyebb az eltávolítás és a gyógyulás is gyorsabb, így érdemes minél hamarabb szakorvoshoz fordulni, ha ilyen jellegű problémát észlel.
Glaukóma (zöldhályog) műtét
A glaukóma olyan szembetegség, amely károsítja a látóideget. Ennek oka legtöbbször a fokozott belső szemnyomás. Kezelés hiányába a látótér beszűküléséhez és akár vaksághoz is vezethet. Bizonyos esetekben elegendő gyógyszeres vagy lézeres kezelést alkalmazni, de van amikor műtétre van szükség. A zöldhályog ellenes műtét (trabeculectomia) során egy mesterséges csatornát hozunk létre, amin keresztül távozni tud a felesleges csarnokvíz, ezáltal pedig csökken a szemnyomás.
Járóbeteg szemészeti szolgáltatásainkról ide kattintva olvashat!
-
Kúszóhályog műtét224 000 Ft
-
Szürkehályog műtét aszférikus hajlítható műlencse beültetéssel403 000 Ft
-
Szürkehályog műtét egy szem esetén EDOF lencsével795 000 Ft
-
Szürkehályog műtét két szem esetén679 000 Ft
-
Szürkehályog műtét két szem esetén EDOF lencsével1 275 000 Ft
-
Szürkehályog műtét tórikus hajlítható műlencse beültetéssel530 000 Ft
-
Szürkehályog műtét tórikus, multifokális hajlítható műlencse beültetéssel851 000 Ft
-
Trabeculectomia (zöldhályog ellenes műtét)326 000 Ft