Onkológiai műtétek

Nőgyógyászati műtétek

Onkológiai műtétek

Onkológiai műtétek A nőgyógyászati daganatos betegségek nagy részére létezik ma már gyógymód, a felépülés esélye azonban jelentősen függ attól, milyen stádiumban ismerik fel a betegséget és kezdik meg a kezelést. A rosszindulatú elváltozás gyógyításának legtöbbször része a műtét is, és ma már a szakértelemmel megválasztott és kivitelezett beavatkozás jó eséllyel kínál gyógyulást.

Emlődaganat és sentinel nyirokcsomó műtét

Az emlő rosszindulatú daganatának kimetszése során megvizsgáljuk az úgynevezett „őrszem” – sentinel- nyirokcsomókat is. A mell esetében viszonylag nagy biztonsággal meghatározható, hogy az adott daganatos gócból melyik nyirokcsomók irányába terjedhet a daganat. A daganat utáni első, szakszóval őrszem (sentinel) nyirokcsomó(k) megkeresése és vizsgálata nagy jelentőséggel bír a rák előrehaladottságának megállapításában.

A műtét menete

A műtétet altatásban végezzük. A műtét során egy megfelelő méretű bemetszést ejtünk az emlőn az előzetes tervek alapján. Az emlődaganattal együtt az azt körülvevő ép szövetet is eltávolítjuk. Ha a daganat nem tapintható, a műtét előtt az eltávolítandó terület megjelölésével lokalizáljuk a daganat pontos helyzetét. Ez több módon is megtörténhet: ultrahang vagy mammográfia vezérléssel, egy vékony drót segítségével, vagy kis mennyiségű radioaktív jelölőanyag beadásával.

A T1, T2, T3 méretű emlőtumorok esetében, amikor nincs még igazolt áttét a hónalj területére, általában a mellben kialakult daganat eltávolításával együtt kerül sor az őrszem nyirokcsomó eltávolítására is. Ezeknek a nyirokcsomóknak a gyors mikroszkópos patológiai vizsgálata már az operáció alatt megtörténhet, vagy részletes szövettani vizsgálatra küldjük, melynek eredménye a betegség kimenetelének egyik legfontosabb mutatója. Ha a vizsgált nyirokcsomókban nem láthatók rákos sejtek, feltételezhetjük, hogy a továbbiakban sincs. Így nem szükséges a további nyirokcsomókat, vagy a teljes nyirokcsomóláncot eltávolítani, gyorsabb a felépülés, kevesebb a fájdalom és a kockázat.

Az emlődaganat teljes emlőeltávolító műtéttel (masztektómia) is kezelhető, és sor kerülhet az összes hónalji nyirokcsomó eltávolítására is, függően az állapot előrehaladottságától és a páciens egyéni adottságaitól.


Petefészek kétoldali eltávolítása

A bilaterális oophorectomia vagy ovariectomia egy sebészeti beavatkozás, mely során mindkét petefészek eltávolításra kerül. 

Petefészek eltávolítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók

Igazolt petefészekrák esetén, vagy ha annak kialakulására nagy a rizikó, a beavatkozást a petevezetők eltávolítására is kiterjesztjük.

A műtét kockázatai

A petefészekeltávolítás egy viszonylag biztonságos eljárás, ami kis eséllyel okoz komplikációkat, melyek az alábbiak lehetnek:

  • vérzés
  • fertőzés
  • a környező szervek sérülése
  • a tumor szétesése és a kiszabadult daganatos sejtek szóródása
  • petefészeksejtek visszamaradása a műtétet követően, mely endometriózis esetén, menopauza előtt álló nőknél ismét tünetekkel járhat (pl. kismedencei, alhasi fájdalom)
  • bélelzáródás

Mindkét petefészek eltávolítása esetén – termékeny korú nők esetében – azonnal beáll a menopauza állapota. A női hormonok csökkent szintje okozza ilyenkor a tüneteket:

  • hőhullámok
  • hüvelyszárazság
  • depresszió
  • szívbetegségre való fokozott hajlam
  • memóriaromlás
  • csökkent libidó
  • csontritkulás, csonttörések

A fenti tünetek kezelésére hormonterápia jöhet szóba, melyet általában 50 éves korig folytatunk.

Hogyan készüljön fel a műtétre?

A műtét előtt orvosa az alábbi tanácsokat adhatja, melyek betartása elősegítheti annak sikerességét:

  • egy hashajtó oldat elfogyasztása a műtét előtti napon, mely segít a belek megtisztításában
  • a műtét napján (illetve a műtét előtti 8-12 órában) ne fogyasszon ételt, és a folyadékbevitelét is korlátozza
  • a rendszeresen szedett gyógyszerek elvételre, vagy más gyógyszerekre történő átállításra kerülhetnek a műtét előtt és azt követően
  • szükség lehet részletes ultrahang és/ vagy CT vizsgálatra a beavatkozás pontos megtervezése céljából

Hogyan tervezzen a kórházi benntartózkodásra?

Oophorectomiát követően néhány napos bentfekvés szükséges lehet. A benntartózkodás ideje függ a beavatkozás típusától (laparotómia, laparoszkópia), indikációjától és a páciens általános egészségi állapotától. Kezelőorvosa adhat személyre szabott információt a bennfekvés szükséges időtartamáról.

Hogyan készülhet fel már a műtét előtt az esetleges meddőségre?

Ha a műtétet követően is szeretne gyermeket vállalni, konzultáljon orvosával ennek lehetőségéről. Ha mindkét petefészek eltávolításra kerül, de a méhe bennmarad, Ön továbbra is teherbe eshet asszisztált reprodukciós módszerek segítségével. Egy fertilitási szakember segíthet a mikéntjében.

A műtét lehetséges módja:

A műtétet altatásban végezzük. A beavatkozásnak két módja van:

  • Hagyományos, nyílt hasi műtét (laparotómia): laparotómia során a hasfalon történt bemetszés által nyitunk utat a petefészkek felé. A sebész leválasztja a petefészket az ellátó erekről és a környező szövetekről, majd eltávolítja azt.
  • Laparoszkópia, kulcslyuksebészet: laparoszkópia során a hasüregi szerveket a hasfalon ejtett 3 vagy 4 kis méretű metszés útján, speciális eszközökkel érhetjük el. A sebész az első lyukon egy kamerát, a többin pedig a műtét elvégzéséhez szükséges eszközöket helyezi be. Ezek segítségével a petefészkek leválasztásra kerülnek az ellátó vérerekről, majd egy zacskóba helyezve eltávolításra kerülnek az egyik kis lyukon keresztül.

A műtét módjának kiválasztása a háttérben meghúzódó betegség jellegétől függ. A laparoszkópos módszer kevesebb műtétet követő fájdalommal és rövidebb felépülési idővel jár, ám daganatok esetében általában a laparotómia a biztonságosabb eljárás. Néha az is előfordulhat, hogy a laparoszkópia konvertálásra kerül a beavatkozás közben nyílt műtétté (pl. nagy kiterjedésű daganat vagy a műtét során fellépő súlyosabb vérzés esetén).

A műtétet követően a következőkre számíthat:

  • az altatószer hatásának megszűnéséig megfigyelés alatt fogjuk tartani
  • ezután a szobájában helyezzük el, ahol a műtét típusától függően 24 óráig-néhány napig kell bent maradnia
  • a lábadozás során a lehető leghamarabb igyekezzék mozogni, felkelni, hiszen ez elősegíti a gyorsabb gyógyulást
  • a lábadozás ideje a beavatkozás típusától, indikációjától és az Ön általános állapotától függ
  • a műtétet követően átlagosan 6 héttel a legtöbb páciens már visszatérhet a műtétet megelőző teendőihez, aktivitásához; sőt ez az idő két hétre is csökkenhet laparoszkópos beavatkozás esetén

Adnexectomia (salpingo-oophorectomia)

Az adnexectomia vagy salpingo-oophorectomia a petefészek és a petevezető egyidejű műtéti eltávolítását jelenti. A beavatkozást legtöbbször igazolt petefészekrák esetén végezzük.

A petefészek rosszindulatú daganata kezdeti stádiumban tünetszegény, így jelenlétére csak a hüvelyi ultrahang és a vérvizsgálattal mérhető tumormarkerek (CA-125 és HE-4) kimutatása által következtethetünk. Biztos diagnózishoz azonban az exploratív laparotómia (un. vizsgálódó hasmetszés) és a fagyasztásos módszerrel készített szövettani eredmény birtokában juthatunk, mely segítségével kirajzolódik a műtét pontos menete. A beavatkozást rosszindulatú tumor esetén szinte kizárólag laparotómiás behatolás útján végezhető. A tumor kiterjedésének mértékétől függően a méh, a kismedencei és hasi nyirokcsomók és a cseplesz (hashártya) egy része is eltávolításra kerülhet. Távoli áttét esetén kemoterápia és besugárzás is szóba jöhet, mint kezelési alternatíva, mely történhet a műtét előtt vagy után. 

A műtét egyéb lehetséges indikációiról, menetéről és a vele kapcsolatos tudnivalókról részletesen a petefészek eltávolításnál olvashat.

Para-aortic Block Dissection

Rosszindulatú nőgyógyászati daganatok (méhnyakrák, méhtestrák/endometriumkarcinóma, petefészekrák) előrehaladott stádiumban többek között az aorta, vagyis a fő verőér hasi szakaszán lévő nyirokcsomókba áttétet adhatnak. Ezen áttétek és a tumoros szerv eltávolítása lehet a gyógyulás alapja. A paraaortalis block dissectiot és a tumorindító szerv kivételét egy időben, tehát azonos műtét keretében végezzük. A műtét elvégzésének módjáról részletes tájékoztatást olvashat ide kattintva a méheltávolítás (hysterectomia) műtétnél, illetve itt, ezen az oldalon a petefészek eltávolításról szóló fejezetben.

Összetett nőgyógyászati műtétek

Összetett nőgyógyászati műtétek alatt azokat a – túlnyomórészt onkológiai okból szükségessé váló - műtéteket értjük, amelyek során egyszerre több szervet, esetleg több szakterületet is érintő beavatkozást végzünk. Daganatos megbetegedés esetén fennállhat több női nemi szerv érintettsége, így szükség lehet pl. a petefészek és petevezető, valamint a méh részleges, egyszerre történő eltávolítására. Ugyanakkor a nőgyógyászati alapbetegség mellett érintett lehet a pl. bélrendszer vagy a húgyhólyag, húgyvezeték is, az operáló sebésznek tehát ismernie kell a határterületek sebészetét is.

Összetett műtéteket végző nőgyógyász sebész szakorvosaink komoly szakmai felkészültséggel és tapasztalattal, a legfejlettebb eszközparkkal és kórházi háttérrel végzik el a legmélyebb szaktudást igénylő beavatkozásokat is.

Dr. Artner Attila
Dr. Artner Attila
Nőgyógyász
Dr. Bencsik András
Dr. Bencsik András
Szülész-nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Diker Binyamin
Dr. Diker Binyamin
Nőgyógyász
Dr. Gerő György
Dr. Gerő György
Nőgyógyász
Dr. Hagymásy László
Dr. Hagymásy László
Nőgyógyász
Dr. Hartman Gábor
Dr. Hartman Gábor
Szülész-nőgyógyász
Dr. Magyar Zoltán
Dr. Magyar Zoltán
Szülész-nőgyógyász
Dr. Máté Szabolcs
Dr. Máté Szabolcs
Nőgyógyász, Onkológus
Dr. Mészáros László
Dr. Mészáros László
Nőgyógyász
Dr. Molnár-G. Béla
Dr. Molnár-G. Béla
Nőgyógyász
Dr. Novák Zoltán
Dr. Novák Zoltán
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Orbán László György
Dr. Orbán László György
Nőgyógyász, Onkológus - Csak operáló orvos
Dr. Ruttner Zoltán
Dr. Ruttner Zoltán
Nőgyógyász
Dr. Singh Margit
Dr. Singh Margit
Szülész-nőgyógyász
Dr. Sobel Gábor Balázs
Dr. Sobel Gábor Balázs
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Szakács Zoltán
Dr. Szakács Zoltán
Nőgyógyász
Dr. Tarnai László
Dr. Tarnai László
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Telek Tamás
Dr. Telek Tamás
Szülész-nőgyógyász
Dr. Tóth Károly Sándor
Dr. Tóth Károly Sándor
Nőgyógyász
Dr. Vermes Gábor
Dr. Vermes Gábor
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Prof. Dr. Ungár László
Prof. Dr. Ungár László
Nőgyógyász, Onkológus
Dr. Artner Attila
Dr. Artner Attila
Nőgyógyász
Dr. Bencsik András
Dr. Bencsik András
Szülész-nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Diker Binyamin
Dr. Diker Binyamin
Nőgyógyász
Dr. Gerő György
Dr. Gerő György
Nőgyógyász
Dr. Hagymásy László
Dr. Hagymásy László
Nőgyógyász
Dr. Hartman Gábor
Dr. Hartman Gábor
Szülész-nőgyógyász
Dr. Magyar Zoltán
Dr. Magyar Zoltán
Szülész-nőgyógyász
Dr. Máté Szabolcs
Dr. Máté Szabolcs
Nőgyógyász, Onkológus
Dr. Mészáros László
Dr. Mészáros László
Nőgyógyász
Dr. Molnár-G. Béla
Dr. Molnár-G. Béla
Nőgyógyász
Dr. Novák Zoltán
Dr. Novák Zoltán
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Orbán László György
Dr. Orbán László György
Nőgyógyász, Onkológus - Csak operáló orvos
Dr. Ruttner Zoltán
Dr. Ruttner Zoltán
Nőgyógyász
Dr. Singh Margit
Dr. Singh Margit
Szülész-nőgyógyász
Dr. Sobel Gábor Balázs
Dr. Sobel Gábor Balázs
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Szakács Zoltán
Dr. Szakács Zoltán
Nőgyógyász
Dr. Tarnai László
Dr. Tarnai László
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Dr. Telek Tamás
Dr. Telek Tamás
Szülész-nőgyógyász
Dr. Tóth Károly Sándor
Dr. Tóth Károly Sándor
Nőgyógyász
Dr. Vermes Gábor
Dr. Vermes Gábor
Nőgyógyász - csak operáló orvos
Prof. Dr. Ungár László
Prof. Dr. Ungár László
Nőgyógyász, Onkológus
Szakorvosok böngészése

Árak
  • Melanoma/emlőgóc kimetszés + sentinel
    946 000 Ft
  • Paraaortalis block dissectio
    1 333 000 Ft
  • Petefészek kétoldali eltávolítása
    778 000 Ft
  • Salpingo-oophorectomia egyoldali
    654 000 Ft
Az árak tájékoztató jellegűek