Megkezdődött a Duna Medical Center kórházának építése
A szerkezetépítés során a már meglevő vasbeton szerkezetre 2 új emelet épül, így a kész épület 8 emeletes lesz. A vasbeton szerkezet mellett található, hosszú évek óta üresen álló munkagödörben 3 szintes mélygarázst alakítanak ki. A szerkezeti munkák kivitelezésével az ÉPSZERK Pannónia Invest Kft.-t bízták meg.
A Duna Medical Center Kórháza 2017 végére készül el, 130 betegággyal, valamint 7 műtővel fog működni.
A Duna Medical Center már működő Szakrendelője és Sebészeti Központja 2015 augusztusa óta fogadja a betegeket, 2015 decembere óta fekvőbeteg-ellátást is nyújt, több szakterületen.
„Az elmúlt nyolc hónap eredményei bebizonyították, hogy van igény a világszínvonalú magán-egészségügyi szolgáltatásra Magyarországon: a Duna Medical Center Szakrendelőjének és Sebészeti Központjának betegforgalma rövid idő alatt megháromszorozódott. A Duna Medical Center Kórházában is törekszünk majd arra, hogy elismert szakemberekkel, nemzetközi viszonylatban is csúcstechnológiás felszereltséggel, kivételes környezetben gyógyítsuk pácienseinket.”- nyilatkozta az esemény kapcsán a Duna Medical Center igazgatótanácsának elnöke, Igor Iankovskyi.