Dr. Molnár Péter
Otthonosan mozog mind az azonnali segítségnyújtást igénylő baleseti sebészeten, mind a hosszabb lefolyású, tervezhető ortopédiai területen is.
Az ortopédiához korai kapcsolat fűzi, az egyetemi évei alatt még páciensként ismerkedett meg a szakterülettel. Később pedig még szorosabb szálak fűzték hozzá. „Az emberi vázrendszer, az ortopédia a fizikán és a statikán alapszik, amiket én nagyon szerettem.” – magyarázza Dr. Molnár Péter – „Fiatal koromban még azon is gondolkodtam, hogy mérnök leszek, aztán valószínűleg édesapám példáját is követve az orvosi pálya mellett döntöttem. Amikor gyakorlatban is megtapasztaltam a kórházi légkört, még inkább megtetszett. Gimnazista koromban nyáron műtős fiúként dolgoztam a kórházban, ahol édesapám praktizált. Akkor lett bizonyos, hogy valamilyen gyakorlati területen, a sebészeten szeretnék elhelyezkedni.”
Pályája elején gyermekekkel is foglalkozott a Miskolci Kórházban. A gyermekorvoslás iránti vonzalma később is megmaradt. „A picik mindig nagyon hálásak, kedvesek. Sokuk még nem is beszél, de mosolyognak, amikor megvizsgálom őket. Igazi feltöltődést adnak.”
Hitvallása szerint, ha az orvos emberségesen, tisztességesen és lelkiismeretesen végzi a munkáját, akkor a beteg is érzi majd rajta, hogy jót akar, és megbízik benne és tudásában. „Az a fontos, hogy a betegnek elmagyarázzuk, hogy mi a baja. A tudásunk betegségéhez kapcsolódó részét át kell adnunk neki, úgy, hogy ő is megértse. A gyógyuláshoz vezető út első állomása, hogy megtaláljuk a közös hangot.”
Amikor a sűrű rendelési és ügyeleti beosztás engedi, szívesen úszik és kerékpározik, így biztosítva egy kis kikapcsolódást a hétköznapokból. Azonban, ahogy Dr. Molnár Péter fogalmazott, „sok orvosnak a hobbija is az, hogy orvos. Ezt a szakmát csak szerelemből lehet csinálni. Ez a rendelő egy jó, kellemes hely, jól érzem magam itt, ezért járok ide rendelni. Remélem a betegek is legalább ugyanilyen jól érzik itt magukat.”
"Ezt a szakmát csak szerelemből lehet csinálni."
SZAKMAI TEVÉKENYSÉG
- Minimal invazív technikák a csípő protetikában.
- Térdízületi betegségek protetikai , sérülések arthroscopos ellátása.
- Csípő és térdprotézisek cseréje, protézis körüli törések ellátása.
- Lábdeformitások műtéti korrekciója
- Magyar Orvosi Kamara
- Magyar Ortopéd Társaság
- Magyar Traumatológus Társaság
- Magyar Arthroscopos társaság