
Tódor Éva
Személyes bemutatkozás
Gyermekkoromban versenysportoltam, de sajnos a sorozatos sérülésekből adódóan abba kellett hagynom az él sportot.
A sérülések utáni rehabilitációk alkalmával fogalmazódott meg bennem, hogy én is segíteni szeretnék az embereken, úgy ahogy és amilyen módon nekem segítettek.
Ezért úgy döntöttem, hogy az egészségügyi pályát választom.
Konkrét célom nem volt, hogy melyik szakterületen fogok majd a későbbiekben tevékenykedni, de tudtam, hogy a sportban megszerzett akarat, és kitarás meghatározó lesz, nemcsak a tanulmányaim, hanem a szakmai tevékenység a beteg ápolás során is.
Egészségügyi szakközép iskola gyakorlati éveim alatt láttam először szülést, amely meghatározó volt az életemben. Akkor abban pillanatban dőlt el, hogy a szülésznői pálya az én utam. Mondhatnám azt is, hogy szerelem volt első látásra.
28 éve tevékenykedem szülőnőként.
Ezen idő alatt rengeteget változott a szakma, és vele együtt változott a kismamák igénye a család központú, háborítatlan szülések irányába.
Ezekhez a változásokhoz könnyen tudtam alkalmazkodni, hiszen folyamatos tanulással bővítettem - bővítem a szakmai ismereteimet, amelyeket beépítek a gyakorlatba, és jól kamatoztatom a mindennapi szülésznői tevékenységek során.
Gondolok itt az alternatív gyógymódok alkalmazására – homeopátia, aromaterápia- Schüssler só- mind a várandóság, mind a szülés, mind pedig a gyermekágyas időszakban.
Fontosnak tartom, hogy ezeken a területeken naprakész információkkal rendelkezzem. Ismereteim folyamatos bővítésével, tapasztalat átadásával próbálok segítséget nyújtani a kismamák részére, megkönnyítve ezzel a gyermekágyas időszak kezdeti nehézségeit.
Nélkülözhetetlennek tartom az újszülött újraélesztésével kapcsolatos tudnivalók elsajátítása. Ezért 5 évente részt veszek a Peter Cerny Alapítvány által szervezett új- és koraszülött újraélesztési kurzuson.
Munkám szerves része a kommunikáció a megfelelő tájékoztatás, információ átadás.
Nagy hangsúlyt fektetek ennek a fejlesztésére. Rendszeresen járok kommunikációs és önismeret fejlesztő tréningekere.
Folyamatosan tartok széleskörű, személyre szabott szülésfelkészítőket.
Hiszem, hogy az életben minden napnak kell, hogy legyen egy aprócska csodája, amely megérinti a lelket és az emlékét a szívbe zárja.
A szülés és a születés maga a csoda.
Megélni ezt a csodát és közben segíteni a nehéz órákban az pedig hivatás.
Célom, hogy a csodát minden kismama úgy élje meg, ahogyan azt Ő megálmodta magának.